Megszüntették az állami mobilcéget
Mégsem lép ki a kormány a távközlési piacra. A kabinet megszüntette az eredetileg a jelenlegi szolgáltatók új versenytársának szánt állami mobilcéget – értesült a Magyar Nemzet.
Biztosan nem lép állami szereplő a mobilpiacra, egy nemrégiben született kormánydöntés szerint ugyanis a Magyar Posta, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Magyar Villamos Művek (MVM) által létrehozott MPVI Mobil Zrt. megszűnik.
A Magyar Nemzet kormányközeli forrásból úgy értesült, hogy a mobil távközlési piac bővítése továbbra is napirenden van – azaz a még várhatóan az idén kiírandó mobiltender lehetőséget biztosít a Telekom, a Telenor és a Vodafone sávtartomány-bővítése mellett egy újabb szereplő megjelenésére is –, de az állam semmilyen más felállásban nem áll a rajtvonalhoz.
Az állami mobilcéget azzal a céllal hozta létre a konzorcium, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2011-es frekvenciaaukcióján elegendő sávtartományt szerezzen meg ahhoz, hogy negyedikként megjelenjen a verseny jeleit csak mérsékelten mutató hazai mobilpiacon. Bár a cég e tekintetben sikerrel járt, a Kúria idén februárban jogerősen eredménytelennek minősítette a tendert.
A finn Rewhell által még az MPVI számára készített tanulmány szerint az indulás utáni években 350-380 milliárd forintos infrastrukturális és marketingberuházást kellett volna kifizetnie a piacra lépő állami cégnek.
(forrás: mno.hu)